A Lázár testvérek ismételtek a maratonhajtásban

A díjhajtás után a maratonhajtás versenyszámot is a Lázár fivérek nyerték a fábiánsebestyéni Kinizsi Parkban, így az eddigi két versenyszám után is a kettes-, és a négyesfogathajtó mezőny élén állnak.

 

Fábán 16.05.07-1Fábián 16.05.07-3

A szombati versenynapon az egyesfogatok maratonhajtás versenyszámát Kovács Imre nyerte (ROU) 103,79 hibaponttal, megelőzve a legjobb magyar maratonhajtó Kecskeméti Lászlót (108,83), és a szintén magyar Nyúl Katalint (111,57). A kettesfogatok mezőnyében ismét Lázár Vilmos (105,05) bizonyult a legjobbnak, megelőzve a második helyen záró Galambos Nándort (111,54), és a harmadik helyezett Papp Jánost (114,48).

A négyesfogatok versenyében a szombati versenynapon is Lázár Zoltán nyert (122,54), de a második és harmadik helyet is magyar hajtók szerezték meg a maratonhajtás versenyszámban. Most Dobrovitz József (125,80) végzett a második helyen, a harmadik ifj. Dobrovtiz József lett (126,47).

Lázár Zoltán összefoglalójában elmondta, hogy az elmúlt 23 évben sosem hagyta ki a fábiánsebestyéni versenyt. Új fogattal érkezett, három hete döntöttek testvérével, Vilmossal a lovak cseréjéről. – Azt hiszem, hogy várakozásainkon felül teljesítettek, de még van bennünk plusz, a lovaim tudnak még fejlődni és a világbajnokság esélyesei lehetnek – tette hozzá.

Lázár Vilmos értékelése szerint sok bizonytalanság után jutottak el a versenyre, hiszen fivére, Zoltán úgy érezte, hogy nem állt még össze a fogata, és ekkor cseréltek. A világbajnoksághoz hasonló boldog érzéssel nyugtázta a mai versenynapot. Mint mondta, bizonytalanba vágtak bele, de eddig minden tökéletesen sikerült. Idén két versenyhelyszínen áll starthoz, és nem volt kérdés számára, hogy ezek egyike Fábiánsebestyéni lesz. Hangsúlyozta, hogy gratulál a versenyrendezőknek, mert minden évben valamit hozzátesznek a szervezéshez, a versenyhelyszín beért a világversenyek szervezéséhez.

A kettes-, és a négyesfogatok szövetségi kapitánya, Tóth Tamás elmondta: a Lázár-testvérek, és a két Dobrovitz is új fogattal állt fel a versenyre, az edzőtáborban már látszott, hogy változtatásra lesz szükség. A mostani volt az első versenykörülmények közötti teszt, de megérzése szerint jó úton vannak, és eséllyel indulnak a világbajnokságon a négyesfogatok. A kettesfogatoknak az idei a felkészülési év. Fontos, hogy Lázár Vilmos összeállított egy jó fogatot, a cél az, hogy a csapat is jól álljon össze.

Az összetett versenyben az egyesfogatoknál jelenleg Kecskeméti László, a kettesfogatoknál Lázár Vilmos, a négyeseknél Lázár Zoltán vezet Fábiánsebestyénben.

Fábiánsebestyén, 2016. május 7.