Budapest Turizmusáért Díjat kapott a Nemzeti Vágta

vagta

1980 óta szeptember 27-e a Turizmus Világnapja. Az eseményhez kapcsolódóan Budapesten is tucatnyi rendezvényt tartottak. A szakmának és a közönségnek külön-külön szóló programok közül kiemelkedett a Budapest Turizmusáért Díj átadója. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idén alapított díjával olyan turisztikai szereplőket, szolgáltatókat díjaznak, akik mind belföldi, mind nemzetközi viszonylatban hozzájárulnak a Budapest márka építéséhez, a főváros, mint turisztikai célpont vonzóbbá tételéhez. 2016-ban a Budapest Turizmusáért Díjat a Nemzeti Vágta rendezvénynek ítélte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

A Nemzeti Vágta egy különleges és kiemelkedő hatású, márkaalkotó esemény, mely Magyarország lovas hagyományait városi történelmi környezetbe helyezi, nemes versengést és színpompás attrakciót valósít meg világvárosi miliőben – ezzel indokolták a díj odaítélését.

„Nagy büszkeség számunkra, hogy ezt az igazán rangos díjat a Nemzeti Vágta kapta meg elsőként a sok fontos budapesti rendezvény közül. A folyamatosan növekvő nézőszámon és a lovasok érdeklődésén túl ez az elismerés is egy fontos visszajelzés arról, hogy kilenc éve jó úton indultunk el, amikor a Nemzeti Vágtát életre hívtuk” – mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke, aki szerint a Vágta már jóval túlnőtt egy egyszerű lovas rendezvény keretein, egy egész országot, a teljes nemzetet megmozgató rendezvénnyé vált az évek alatt.

„A Nemzeti Vágta fő eseménye Budapesten van, ott is a város, illetve az ország egyik legfrekventáltabb közterén, a Hősök terén. A Vágta idejére ez a történelmi helyszín egy valódi lovas arénává alakul át, ahol eltűnnek a települések közötti különbségek és csak az számít, kinek milyen lova van, és azt hogyan tudja megülni. Ugyanennyire fontos, hogy a rendezvény idejére átalakul az Andrássy út, ahol a versenyben résztvevő települések mutatják be magukat, a hagyományaikat, a büszkeségeiket. A Vágta Korzón sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha a történelmi Magyarországon sétálnánk végig.

Fontos a történelmi jelző, hiszen a Nemzeti Vágta nem csupán egyetlen budapesti esemény, hanem egy 16 állomásos rendezvénysorozat, amelyik 12 hazai helyszín mellett 4 határon túli városban is megjelenik. Néhány éve pedig már a Kárpát-medencén is túlléptünk, ugyanis a Nemzetközi Futamnak köszönhetően világviszonylatban is ismert lett a Vágta, mint budapesti rendezvény.

Mára valóságos kultusza lett a rendszeresen döntőbe jutó lovasoknak. Hatalmas drukkertáborok alakultak ki és nem ritka, hogy buszokkal érkeznek a szurkolók, akár határon túlról is. Bízom benne, hogy évről évre sikerül mindig valami nóvumot csempésznünk a programok közé, hogy ne csupán egy tradicionális, hanem egy folytonosan fejlődő rendezvény jusson mindenki eszébe a Vágta kapcsán” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke.

Forrás: vagta.hu