Három kérdés – Három válasz!

Év elején kíváncsiak voltunk a szövetségi kapitányok rövid értékelése mellett az elmúlt évben kategóriánként a legeredményesebben szereplő válogatott hajtóink értékelésére, ez évi terveikre.

  1. Ki, ki hogyan értékeli a 2020-as nem akármilyen évet, mivel volt elégedett és mivel nem a 2020-as évben?
  2. Mit vár a 2021-es esztendőtől?
  3. Alakul a hazai és a nemzetközi versenynaptár, milyen versenyeken tervezi indulását, melyek lesznek, lennének a 2021-ben az év fő versenyei, ha a vírus nem írja át.

Tóth Tamás – a kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya – előbbiekkel címvédőként a XIX. Kettesfogathajtó világbajnokságra, utóbbiakkal a Budapesten rendezendő XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra készül a kapitány.
-2020-as évet és annak történéseit jó lenne kitörölni emlékeinkből, most abban bízunk, hogy lesz vakcina és visszatérhet az élet a mindennapi életünkbe, a sportba, bár hozzáteszem, hogy nálunk a lovassportban nem állt le az élet, hisz a lovakat minden nap elkell(ett) látni, jártatni. Volt néhány versenyünk is, de mint említettem ezekből sok mindent nem lehetett megállapítani. Most adott a feladat, minél sikeresebben felkészülni az előttünk, hajtóink előtt álló nagy versenyekre, világbajnokságra és Európa-bajnokságra. Nem lesz könnyű, de melyik volt az? Mindenesetre számunkra kedvező az a FEI döntés, hogy nemzetenként 3+6 indulót nevezhetünk, de várjuk meg a kiírásokat. Minden esetre ennek fényében mindkét kategóriában 10-12 fős keretben gondolkodom. Még a szezon kezdés azaz a Mezőhegyesi versenyt megelőzően edzőtábort tervezek és körvonalazódik a válogatás elvei és versenyhelyszínei a felkészülés menetrendje. Nagy a kihívás, nagy a felelősségünk nekünk vezetőknek is és a versenyzőknek is.

  • Csapatban gondolkodom – a ketteseknél a egyéni világbajnoki címvédő Hölle Martin mellé, mögé kell a csapatot építeni, négyeseknél Lázár Zoltán visszatérése pozitív töltést adhat a felkészülés során és a két vecsési világbajnok adja, adhatja a fő vázát a csapatnak – ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egyéni indulók kiesnek a látókörömből. Most a téli hónapokban elsődleges célunk, hogy egészségesek legyenek a hajtóink, a személyzet és a lovak is. Reménykedem és reménykedünk, hogy tervezett versenyeket és felkészülési menetrendünket tartani tudjuk. A hazai versenyek mellett néhány külföldi verseny is szerepel a készülő felkészülési programunkban. Az Európa-bajnokságra készülő négyesfogathajtóink EB előtt legnagyobb felmérője a hagyományos Aacheni verseny lesz július első hetében utána még lesz majdnem két hónap az EB rajtig a formába hozásra.
  • 2021-ben mindkét fő versenyen a dobogós helyezés és a minél fényesebb éremszerzés a célkitűzés.
    Végül, de nem utolsó sorban sportsikerekben gazdag újesztendőt és mindenkinek jó egészséget kívánok.

Némedi István – az egyes-, és a pónifogathajtó szövetségi kapitánya
-2020-ról azt mondja a közmondás, hogy „… jót vagy semmit” – túléltük és reménykedünk, hogy nem ismétlődik meg. Alig volt verseny és ezekből messzemenő következtetést nem lehet és nem tudunk levonni. Mindenesetre gratulálok az egyesfogathajtóknak, akik vállalták a világbajnokságra való felkészülést, kiutazást, szereplést és a csapat 10. helyezés nem hagyott kétséget afelől, hogy hol tartunk és ennek jegyében kell jövőben ezzel a kategóriával foglalkoznunk szakágon belül.

  • 2021-ben az egyesfogathajtók a 2022-es világbajnokságra való felkészülés évének kell hogy tekintsék a hazai és a külföldi versenyeket, amiket vállalnak, míg a pónifogathajtó világbajnokságra, a fiatal korosztály pedig Európa-bajnokságra készül, utóbbiban látok több fiatal tehetséges hajtót, akik a jövő reménységei, a 2018 évi ezüstérmes EB csapatunk váza megmaradt, bizakodó vagyok, vagyunk idei EB szereplésükben – vannak támogatóik a szülői háttér mellett a Bicskei Fogathajtó Szabadegyetem is a tehetséges fiatalok mellé, mögé állt Vida Józseffel az élen, ebből még kijöhet néhány jó egyéni és csapateredmény. A felnőtt póni válogatott házatáján tavaszra tisztul a kép, hogy ki(k) azok, akik talpon maradtak ebben a vírusos év után és azok közül ki(k)re lehet számítani a 2019-es Kisbéri világbajnokságon szerepelt hajtóinkból, mert 2020-ban nagyon kevés volt a verseny és gyér volt a részvétel, az érdeklődés ebben a kategóriában, korábbi évek legjobb pónifogathajtóink – Hölle Martin, ifj Dobrovitz József, Osztertág Kristóf – már nagy kategóriában versenyeznek, világbajnokok, nem könnyű pótlásuk – jelenleg egy új generáció váltás éveiben járunk ebben a kategóriában.

Meskóné Orosz Mária – 2020-ban egyesfogat kategóriában sorrendben harmadszor védte meg magyar bajnoki címét és nyerte meg a Magyar Hajtó Derbyt. A vírus helyzet miatt visszalépett a világbajnokságon való részvételtől.
-Nagyon elégedett vagyok a 2020-as évvel, igaz kevés verseny volt, de így is sikerült megnyerni a Magyar Hajtó Derbyt és egyben megvédeni a magyar bajnoki címemet! Vándor nagyon jó formában volt és hozzá segített az újabb Magyar Bajnoki címemhez, immáron 3x Magyar Bajnokok vagyunk!!

  • Jövőre remélem, hogy több verseny lesz, és azokon szeretnék elindulni és minél jobb eredményt elérni. Elsősorban hazai versenyeken szeretnék indulni.
  • Tervezett fő versenyeim 2021-ben – Mezőhegyes, Vecsés, Szilvásvárad,

Lantos Gábor – 2020-ban egyesfogat kategóriában bronzérmes a magyar bajnokságban és a magyar derbyn, az elmúlt évben rendezett XI. Egyesfogathajtó világbajnokságon a legeredményesebb magyar hajtó, tagja a VB-n csapatversenyben 10. helyen végzett magyar együttesnek

  • Nagyon sajnálom hogy a kialakult szerencsétlen helyzet miatt csak korlátozott számú versenyeken tudtunk részt venni, elmaradtak a külföldi versenyélmények, amik minden évben felejthetetlenek. A világbajnoksággal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, nagyon örülök, hogy egyáltalán megrendezték, és hogy kint megmutathattuk magunkat, megmondom őszintén valamivel szebb eredményt reméltem.
  • Nagyon remélem, hogy a 2021-es évben visszaáll az élet minden területén a régi rend. Hiányolom a pörgést egyik versenyről a másikra pakolást, szinte minden második héten megmutatni a lovaimat valahol. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy egy sikeres évet szeretnék, illetve kívánok sporttársaimnak is.
  • Konkrétan még nem döntöttem el melyik versenyeken szeretnék indulni, de a hazaiakon kivétel nélkül. Egyes fogattal mindenféleképpen folytatom a felkészülést és a versenyzést, de szeretné a következő szezonban kettes fogattal is versenybe szállni. Az idény első versenyén mindenképpen indulok, akár külföldön lesz, akár itthon, illetve szomszédos országokba szeretnék kiutazni 1-2 nemzetközi versenyre.

Kun Andrea – 2020-ban egyesfogat kategóriában ezüstérmes a magyar bajnokságban és a magyar derbyn, az elmúlt évben harmadik világbajnokságán szerepelt Pauban (FRA). Tagja volt a VB-n csapatversenyben 10. helyen végzett magyar együttesnek.
-Rosszul kezdődött számomra a 2020-as év, hiszen 15 év után betegség miatt búcsúztatnom kellett a versenyzéstől fedeles lovam a Hasszánt. A szabadtári versenyeken egy őj igéretes lóval vágtam neki a felkészülésnek és a szezonnak. OB és a Derbyn elért második helyezésemmel elértem azt, hogy harmadik világbajnokságon indulhattam. Tisztes helyállás volt a célom, célunk és ezt elértük. A világbajnokságon talán az akadályhajtással nem voltam elégedett. Többet vártam magamtól is és lovamtól is.

  • 2021-ben két lóval tervezem a felkészülést és a szezont és ezt az évet a 2023-mas világbajnokságra való felkészülés évének tekintem.
  • Az idei versenyszezon elején a hazai rendezésű versenyeken indulok, majd azt követően néhány külföldi versenyen való részvételt tervezek, hogy lépést tudjunk tartani a világgal.

Hölle Martin – ötszörös világbajnok, egyéniben is és csapatban is világbajnoki címvédő

  • 2020 -as esztendő számomra szörnyű év volt, de gondolom nem vagyok ezzel egyedül, versenyek maradtak el sorra. Itthon volt néhány verseny, de lovaim nem hoztuk haza. Én is csak egy versenyen indultam, ahol a díj és az akadályhajtással elégedett voltam, voltunk, a maraton felejthető volt.
  • Hét olyan lovam, lovunk van mely kora miatt már indulhat VB-n, mind munkában volt és van. A 2017, 2019-es világbajnokságon szerepelt lovaim topon vannak és ha minden rendben lesz velük a győztes csapaton nem vagy inkább úgy fogalmazok nem akarok változtatni, kölcsönös a bizalom irántuk.
    -2021-ben a felkészülés során az a terv, hogy ahol lehet két fogattal is indulok, célom, célunk, hogy minden lovunk ha a helyzet úgy hozá bevethető legyen. Tervezett menetrend áprilisban Kronenbergben kezdjük a szezont, myajd Windsor, Vecsés, Beekbergen és szeptemberben ismét Kronenberg lesz az év főversenyének állomása. Cél természetesen a címvédés ami nem lesz könnyű sem egyéniben sem csapatban, de azért dolgozunk, hogy ezt megvalósítsuk. Bízom az elvégzett munkában a Teamben, és a válogatott keret tagjaiban, mert az eddigi sikerek is a közös munka eredményeként jöttek létre.

Osztertág Kristóf – világbajnok, 2020-ban második Magyar Hajtó Derby győzelmét szerezte. Negyedik világbajnokságára készül ebben az évben.

-2020-as évet sikeresnek értékelem, eredetileg is felkészülési évnek tekintettem, tekintettük. Úgy gondolom ez a néhány versenyem az új összeállítású fogatommal a 2021-es világbajnoki felkészülést szolgálta.

-2021-ban nem titkolt tervem, hogy a válogató versenyeken biztosítsam helyem a XIX. Kettesfogathajtó világbajnokságra készülő és utazó válogatott keretbe.

  • Egyenlőre Mezőhegyes, Vecsés, Szilvásvárad van tervezve a hazai versenyek közül, és ha lesz Kronenbergben és Beekbergenben verseny ott a világbajnokság előtt jó lenne megmérkőzni a nemzetközi mezőnyben, tervezve van.

Szabó Roland – 2020 év egyéni magyar bajnok, Magyar Hajtó derby ezüstérmese, második világbajnokságára készül

-2020-as évvel és eredményeimmel meg vagyok meglehetek elégedve, lassan összeáll új fogatom, de a kevés verseny lehetőség nem szolgálta igazán a 2021-es világbajnokságra való felkészülést, de nem csak nekem hanem a többieknek sem, de sajnos ez ilyen év volt.

  • 2021-ben reméljük már jobb lesz és több versenyen megtudjuk mérettetni magunkat, hogy a legjobbat hozzam, hozzuk ki magamból és a lovaimból. Nem titkolt célom a Kronenbergi XIX. Kettesfogathajtó világbajnokságra utazó válogatott keretbe kerülés.
  • Tervezett versenyeim Mezőhegyes Szilvásvárad, Kisbér és néhány külföldi versenyen szeretném kipróbálni magamat és lovaimat.

Dr Tóth Andrea – 2020 év Magyar Hajtó Derby bronzérmese, 2019 után 2021-ben a második világbajnokságára készül

  • Az idei, itthon rendezett nemzetközi és országos nyári versenyek, beleértve a magyar derbin való szereplésemet is, alapvetően jól sikerültek, díjhajtásban sikerült jelentősen javítani a fogaton. Azonban a szeptemberi országos bajnoki döntőn nem várt külső tényezők miatt nem sikerült a versenyre összpontosítanom, ami meglátszott az eredményen, így ott nem tudtam hozni a várt formát.
  • Mivel a koronavírus-járvány egyelőre kiszámíthatatlan helyzetet okozott a 2020-as évben, és jelenleg nem látható, hogy mikorra lesznek úrrá rajta, az idei évhez hasonló korlátozásokra számítok periodikus jelleggel, ami viszont nehezen tervezhetővé teheti a szabadtéri versenyszezont is. Természetesen, ha rendeződik a helyzet, szeretném teljesíteni a világbajnokságon való részvételhez szükséges kvalifikációt.
  • Az elmúlt évekhez hasonlóan, főként 4-5 nagyobb, nemzetközi 3*-os versenyen tervezem a részvételt, sajnos, Magyarországon már évek óta nem rendeznek ilyen kategóriájú versenyt a kettesfogatoknak.

Lázár Zoltán – kilencszeres világbajnok, két év kihagyás után 2020-ban visszaült a bakra és vállalta és vállalja a 2021 szeptemberében Budapesten rendezendő XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra való felkészülést és szereplést, ez lesz negyedik Európa-bajnoksága.

Dobrovitz József – világbajnok, 11 világbajnokságon indult és hatodik Európa-bajnokságára készül

  • 2020 számomra sikeres év volt, még akkor is ha voltak nem várt történések, gondolok itt a nemzetközi versenyek és a világbajnokság törlésére. Sok sok munka árán összeállt a fogatom, így sajnálom, hogy nem rendezték meg a hollandok a vb-t. Négy versenyen indultam, négyet nyertem, mindez önmagáért beszél. Magyar bajnokságban egyéniben is és csapatban is nyertem, nyertünk és a derby győzelem is sikerült.
  • 2021-ben adott a EB keret 7 lóval dolgozom az EB felkészülés során, de emellett több lovat tartok tartunk munkába, hogy ha a helyzet úgy hozza legyen hova nyúlni. Hazai versenyeken indulunk a felkészülés jegyében – Mezőhegyes, Vecsés, Bugac, Szilvásvárad és mivel nem ismerem a világkupa versenyek helyszíneit, időpontjait csak azt tudom mondani, hogy tervezem a vk fordulókon való indulást és Aachen biztos helyszín.
  • A szeptemberi XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság nagy lökést adhat a négyesfogathajtó kategóriánknak, hisz 3+6 induló lehet nemzetenként és azon leszek és leszünk valamennyien, hogy a budapesti Kincsem Parkba kilátogató közönség 1971-hez hasonlóan maradandó sport emlékkel, élménnyel gazdagodjon.

ifj Dobrovitz József – kétszeres világbajnok, két kategóriában is indult az elmúlt évben és nem lesz ez másképpen 2021-ben sem, kilencedik világbajnoki és hatodik Európa-bajnoki fellépésére készül.

-A 2020-as évben a kettes kategóriában fiatal lovaimnak a versenyekhez való szoktatás volt a célom. A négyesfogat kategóriában a magyar bajnokságban is és a derbyn is egyéniben ezüstérmesek lettünk a világbajnokságra készültünk, amit mint ismeretes az utolsó pillanatokban lefújtak.

-2021-ben kettes és négyes fogattal is starthoz állok a válogató versenyeken, míg kettesfogatommal a vb csapatba kerülés a cél, a négyes fogat kategóriában is hasonló a tervem a Budapesten rendezendő XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatba kerülés a tervem.

  • Év elején mindenképpen szeretnék egy vagy két kisebb felkészülési versenyen elindulni a Mezőhegyesen sorra kerülő nemzetközi előtt utána Vecsés, mindkét fogattal, majd utána pedig attól függően, hogy hol lesz négyesben vagy kettesben olyan verseny, ami a világ és Európa-bajnokságra való felkészülésem legjobban segíti, de ez még tervezés alatt van.

Vida József – négyesfogathajtó – Vecsés SE csapatának tagjaként 2020-ban első magyar bajnoki aranyérmét vehette át
Nehéz időszak kezdetén vagyunk ami komoly kihívásokat tartogat mind az egészségben mind a gazdaságban… mondhatnánk, hogy olyan mint volt, már soha nem lesz, alkalmazkodni és átvészelni kell ezt az időszakot és majd az újratervezésre, alkalmazkodásra koncentrálni! Bízva a 2021 komoly jó irányú változásában!

  • 2020 számomra kilenc négyesfogat startot jelentett amivel a világon egyedülálló versenyző lettem, és minden start eredményesen zárult! Három négyesfogat állt össze a kezeim alatt, és felépült a Bicskei lovascentrumom is, ahol a Covid ellenére szabadegyetem alakult, és végül a négyesfogathajtó válogatott tagjaként vártam a megmérettetést az év fő versenyén a XX. Négyesfogathajtó világbajnokságon – amit a holland rendezők az utolsó pillanatban lemondtak, igy a Vb indulásom még várat magára! Eredmény, hogy 2020-ban már két saját tenyésztésű lovam is fogatba került, és reménykedem hogy az idén a fiatal lovak világbajnokságára is eljutunk velük. Az pedig hogy három versenyen két négyesfogattal. elindultam és végig csináltam számomra emberfeletti teljesítmény volt, főleg hogy nekem ez csak Hobby es kihívás az íróasztal és a komoly döntések felelősségének egy kontrasztja, ahol az ember kikapcsolódhat és visszacsöppenhet a vidéki valós életbe! A FEI VB egy csalódás volt, mert a tisztesség, a becsület, az alázat eltűnt és maradt valami más a pénz, a felelőtlenség, a meggondolatlan akarás… Ha nem péntek este 5 órakor mondjak le megemelem a kalapom a szervezők erőfeszítésén, de hogy szerdán már tudták és pénteken még pénzügyi rendezésről, számlák befizetéséről kommunikáltak… számomra nem megbocsátható, mert ez emberekről, sportolókról, csapatról, családokról szól akik munkájukat pénzüket szabadidejüket fordítják a HOBBYra… így lehet másképpen látjuk mint a PROFIK!
  • 2021-ben sok versenyt, szabadságot, esélyeket néha a dobogó alsó fokát valami kis részsikereket, fejlődést, EB szereplést, Fiatal lovak VB szereplést, egészséget. Várom az első versenyt Mezőhegyest, Várom Vecsést, Várom a BUGACI első versenyt, és Kisbért, a nyarat és az edzőtáborokat! Remélem a három négyes fogatom mindig helytáll majd! Szeretnek 50 pontos díjhajtást vagy jobbat szeretnék hibátlan időn belüli akadályhajtást, és nagyon szép akadálymentes elegáns maratont, ahol bemutathatjuk érdemes fogatot építeni. HA ez mind meglenne, mar jó lenne! De mivel ez Hobby számomra így az idő ebben nem számít mert hacsak 2022 vagy 2023 lesz amikor ezt simán adja a sors elégedett leszek, mert az azt jelenti a Covid nem győzött! Én pedig megértem! És megérte!

Jámbor Blanka, Ágnes – a 2021-es évben ő legfiatalabb magyar fogathajtó bajnokunk

-2020 egy felemás év volt. Nagyon készültünk a franciaországi Korosztályos Európa Bajnokságra edzőmmel Pille Riin Roosileht-el. Sajnos ez elmaradt. Ezért az évet nem a biztos lóval, hanem több lóval teljesítettem, ahol a cél a rutin és tapasztalat szerzés volt. Egy fiatal lovat is bevetettünk, ami már a 2022-es kisbéri Eb-re készül. Természetesen az OB volt a legnagyobb kihívás, amire nagyon koncentráltunk, és azt hiszem, hogy Pille Riin és Rimarcsik Zsolt segítségével bemutattuk, hogy mi az az irány amit szeretnénk. Kis csalódás, hogy csak egy külföldi versenyen indulhattam, de így is 9 alkalommal állhattunk rajthoz 2020-ban Beni, Ludi Ninja és Rockyval.

-2021-ben az említett Korosztályos Európa-bajnokságra való sikeres felkészülés, és ott kategóriámban egyértelműen az érem szerzés a célom. Ehhez hatalmas segítséget nyújt az egyesületem, a Nemzeti Fogathajtó Akadémia, és a Bicskei Fogathajtó Szabadegyetem. Júliustól a felkészülésemet együtt tervezem Hölle Martinnal és Pille Riinnel Hollandiában. A 2021-es évben mindent ennek a célnak rendelünk alá.

  • A fő versenyek két csoportra lesznek osztva. az év során. Két fogattal nagy nemzetközi versenyekre készülök, a 3. és 4. lovaimmal pedig hazai kisebb versenyeke, akár C kategóriás versenyeken szeretném a lehető legtöbb rutint megszerezni. Szerencsére sok lovam van, és van miből válogatni. Mivel az elmúltévben nem voltak versenyek, nem tudom milyen a nemzetközi mezőny, de azt hiszem, hogy kiváló szakmai támogatásom van és csak rajtam múlik, hogy mire leszek képes.

Baranyai Antal