Két magyar az első négyben a budapesti világkupa-fordulóban

dobrovitz

Dobrovitz József a harmadik, fia, ifj. Dobrovitz József a 4., a hollandok világbajnoka, Koos de Ronde az első helyen végzett a 10., jubileumi FEI Fedeles Fogathajtó Világkupa szombati budapesti fordulójában. A második helyet a belga Edouard Simonet szerezte meg.

Az állatorvosi szemle és a sorsolás után kialakult sorrend szerint hajtottak a fogatok a Fintha Gábor nemzetközi pályaépítő által megálmodott pályára. Először a szabadkártyásként induló Juhász Miklós (HUN), majd Edouard Simonet (BEL). Harmadikként indult
a vecsésiek világbajnoka, Dobrovitz József (HUN), aztán Rainer Duen (GER), utolsó előtti versenyzőként a holland világbajnok Koos de Ronde, és végül a szintén világbajnok ifj. Dobrovitz József (HUN). A szabályok szerint szombaton mind a 6 hajtó versenyzett, a vasárnapi elődöntőbe, összevetésbe csupán az első kör után az 1-3. helyen álló versenyző juthat be.

A szombati végeredmény az első körhöz hasonlóan alakult. Az első a hollandok világbajnoka Koos de Ronde lett, megelőzve a második helyen záró belga Edouard Simonet. A legjobb magyar hajtó a harmadik helyet megszerző Dobrovitz József, megelőzve fiát, a szintén világbajnok ifj. Dobrovitz Józsefet. Az ötödik helyet Rainer Duen (GER), a hatodikat a magyar Juhász Miklós szerezte meg.

Részletes eredmény – Az 1. versenyszám (2 körben) eredménye:

  1. Koos de Ronde (NED) 274,93 hp
  2. Edouard Simonet (BEL) 293,22 hp
  3. Dobrovitz József (HUN) 298,62 hp
  4. ifj. Dobrovitz József (HUN) 299,29 hp
  5. Rainer Duen (GER) 320,98 hp
  6. Juhász Miklós (HUN) 382,91 hp

Hírportálunknak Dobrovitz József elmondta, hogy Budapesten, magyar közönség előtt mindig nagyobb az adrenalin benne és fiában is, mert az ember otthon mindig jobban meg akar felelni. Ez azonban nem jelenthet egyet a fokozott feszültséggel.

Budapesten az első FEI Fedeles Fogathajtó Világkupa fordulót 2007-ben rendezték, az idei volt a 8. világkupaforduló sor a magyar fővárosban.

Szombaton, Magyarországon először láthatták a világhírű Bécsi Spanyol Lovasiskola Monarchia Keringő elnevezésű műsorát is a Papp László Budapest Sportaréna nézői.

A Bécsi Spanyol Lovasiskola egyedülálló a világon, megőrizte és ápolja a reneszánsz kortól napjainkig a lovaglás magasiskolájának művészetét. Szombaton is felejthetetlen élményt jelentett a nézők számára zenével összhangban mozgó lipicai lovak látványa, melyek Európa legrégebbi kultúrló fajtájához tartoznak. A bemutatón szereplő lovak Stájerországból, a piberi Állami Méntelepről származnak, ott választották ki a különösen nagy ugróerővel és állóképességgel rendelkező csődöröket. A lipicai lovak iskolázása és kiképzése a lovak 4 éves koruk után kezdődik és 6 évig tart Bécsben. A trenírozás legfontosabb alapelve a lovak karakterének és tehetségének tiszteletben tartása, jólétük maximális garantálása. Korábban ezek a parádékra, lovastornákra és bemutatókra szánt nemes állatok minden uralkodóház udvaránál megtalálhatóak voltak, mostanra azonban csak Bécsben őrizték meg a lipicai lovasművészet oktatását.

A Bécsi Spanyol Lovasiskola eredetileg az osztrák királyi család lovas-képzéséért volt felelős. Fontos szerepe volt és van napjainkban is a klasszikus lovaglás megőrzésében. A történelmi egyenruhák, a ló és lovasa közti tökéletes harmónia a múltba repítette vissza Budapesten is a nézőket.