A Parlamentben kezdődött a Kurultaj

kurul

Méltó helyen, a Parlamentben kezdődött a Kurultaj, mely a rokontudatú népek háromnapos közös ünnepe. A rendezvényen 12 országból, 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vesz részt. Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényét idén augusztus 12. és 14. között, péntektől vasárnapig szervezi meg Bugacon a Magyar-Turán Alapítvány.

A Kurultáj a rokonságtudat, a kulturális testvériség, a közös kulturális hagyományok felkutatásának ünnepe. A rendezvényen egészen Belső-Ázsiától a Dunáig, a sztyeppei lovas nomád civilizáció, a hun-türk népek immár együtt ünnepelnek. A Kurultáj egyik legfontosabb célja, hogy a határon átnyúló kapcsolatokat is ápolja, így a magyar nemzetet kulturálisan egyesítse, és a rokon nemzeteket kulturálisan közelítse egymás felé.

A szervező Magyar-Turán Alapítvány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ünnep úgy valósuljon meg, hogy a tudományosság alapján próbáljuk a múltnak egy részét megidézni. Az eseményen köszöntötték a rendezvényen résztvevő küldöttségeket – köztük a török, üzbég, azeri, kirgiz, kazak, türkmén, ujgur, baskír, tatár, jakut, csuvas, burját, tuva, balkár, dagesztáni vendégeket – és a neves olasz nyelvészt, Angela Marcantoniót is, aki szombaton az uráli nyelvcsalád állapotáról és a magyar nyelv eredetéről tart előadást.

A Kurultájon több mint 50 zenei program, köztük a Szibéria hangjai című koncertsorozat, a Vazul vére című rockopera, valamint táncház is várja a látogatókat. A programok között a Bodrogköz honfoglaláskori leletanyagát bemutató régészeti és antropológiai kiállítás, köböreverseny – az alföldi juhászok által egészen a 19. századig űzött lovasnomád játék -, kézműves vásár, íjászverseny és szablyavívás, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel. A legnagyobb látványosság idén is a seregszemle lesz, amelyre eddig közel 300 lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel.

Forrás: MTI