Piber: Bíztató kezdés a magyar válogatott számára

fruzsi-dijhajtas

Német, amerikai és luxemburgi hajtó áll az élen az első versenyszám után az ausztriai Piberben rendezett Egyesfogathajtó Világbajnokságon, míg a magyarok közül a legjobbnak egyelőre Gáspár Szilvia bizonyult. A csapatversenyben Magyarország jelenleg a 9. helyen áll, első a német, második a francia, harmadik az amerikai csapat.

A legeredményesebb hajtónk a dííjhajtás versenyszámban Gáspár Szilvia volt, aki 55,79 hibapontos programot mutaott be. Nyúl Katalin jelenleg a 27. (59,10 hp), Farkas József az 57. (67,79 hp), Németh László a 73. (80,43), míg Kun Andrea a 74. (88,11 hp).

A fogatsport.hu értesülése szerint egyébként az eddig legkevesebb hibapontot szerzett holland versenyzőt, aki 2014-ben Izsákon egyéni aranyérmet nyert, Wilbrord van den Broek-ot kizárták és lovát, Oscart diszkvalifikálták a versenyből miután kihajtott a négyszögből, mivel vért és sebet találtak a ló szájában.

A díjhajtás után ifj. Bozsik József szövetségi kapitány elmondta, hogy biztató a kezdés a magyar válogatott számára.
Az előzetes várakozásnak megfelelően a magyar válogatott lányai mindent megtettek a díjhajtásban. A tegnapi nap után, a többszörös bírói túlkapások miatt igen feszült volt a hangulat a magyar táborban. Ez jól látszott a legjobb díjhajtónkon. Gáspár Szilvián is aki az utolsó pillanatig bírta a nyomást, egy csodálatos programot hajtott és az elköszönés után potyogó könnyekkel hajtott ki a piberi arénából. Nyúl Katalinnal kiegészülve a magyar csapat biztos, hogy a mezőny első harmadából várhatja a folytatást. Az előzetes információk szerint minden hajtó folytathatja a szereplést a maratonhajtásban, így Kun Andrea is beválthatja a hozzá fűzött reményeket. A két egyéni induló Farkas József és Németh László is jó maraton és akadályhajtó hírében áll, így ő tőlük is nagy előrelépést vár a kapitány.

Díjhajtásban a legjobbnak a német Marle Fallak (48,70 hp) bizonyult, mögötte az amerikai Suzy Stafford áll 49,34 hibaponttal, harmadik a luxemburgi Franz Schlitz 50,35 hibaponttal.

Díjhajtás részletes eredmény itt:

Díjhajtás eredmény Piber

Csapateredmény itt:

TeamsAfterDressageHorses

Szombaton a maratonhajtással folytatódik a program Piberben.

Maratohajtás pályarajz itt:

obstacle_drawings