Változtak a Nemzeti Vágta szabályai
A középdöntőkben és a döntőben a korábbiakhoz képest hosszabb távot kell megtenniük a versenyzőknek és a rajt szabályai is változnak az idei Nemzeti Vágtán, amelyet hétvégén rendeznek meg a budapesti Hősök terén – hangzott el az M1 csatorna szerdai műsorában.
Tanulva az eddigi versenyeken tapasztalt vitákból, idén 10 méteres startzónát jelölnek ki, ahol a versenyzőknek már kísérők nélkül kell felsorakozniuk – fűzte hozzá Lázár Vilmos, aki szerint a megnövekedett versenytáv is csökkenti a rajt jelentőségét, így segít kiegyenlíteni az esélyeket. A biztonságot és a látványt növeli, hogy a küzdőteret a nézőtértől elválasztó falrendszert piros-fehér-zöld szivaccsal vonják be.
Kitért arra is: a budapesti megmérettetésre 16 – köztük négy határon túli – előfutamon összesen 72 település kvalifikálta magát, azonban egy települést ki kellett zárni a versenyből doppingvétség miatt.