VI. Solt Kupa Eljarjtoltak a távlovasok és távhajtók

Május 31-én, pénteken immár 6. alkalommal nemzetközi és hazai távlovasok töltötték meg a Révbéri Lovascentrumot. 11 kategóriában, 11 nemzet 80 lovasa és hajtója részvételével rendezik meg a VI. Solt Kupa Nemzetközi-és Országos Távlovagló-és Távhajtó versenyt.

A távlovasok és távhajtók 20, 40, 80, 100, 120 és 160 kilométeren mérik össze tudásukat. A résztvevők között bolgár, cseh, horvát, lengyel, kínai, norvég, román, szlovák, szlovén, török és természetesen magyar versenyzők vannak.

Péntek reggeltől folyamatosan érkeztek a lovasok és négylábú társaik a csodálatos környezetben elhelyezkedő Révbéri Lovascentrumba. A rendezvény péntek délután – a szabályoknak megfelelően – állatorvosi szemlével vette kezdetét, ahol minden lovat versenyzésre alkalmasnak találtak, majd 18 órakor az ünnepélyes megnyitóval, valamint a technikai értekezlettel hivatalosan is kezdetét vette a VI. Solt Kupa. A versenyzők szombaton kora reggel kezdték meg a különböző versenytávok teljesítését. A kötött, sík, minimális szintkülönbséggel rendelkező vidék az elmúlt napok extrém esőzéseinek köszönhetően jelentősen megnehezítheti a versenyzők dolgát, amire külön is felhívták a szervezők a lovasok figyelmét. A lovasok két kijelölt pályán haladnak, amik egy 20, valamint egy 30 kilométeres körből állnak.

Szombat reggel 6 órakor elsőként a 160 kilométeres nemzetközi futam vette kezdetét, amelyben az összesen 6 fős mezőnyből két hazai lovasunkért szurkolhatunk. Szösz Teodóra és Mihók Orchidea képviseli Magyarországot ebben a versenyszámban. 6:30-kor ugyanezen kategória 120 kilométeres távja következett, ahol hat magyar lovas pattan nyeregbe, nevezetesen Perlaky Alexa, Mihók Margaréta, Gosztolai Zsanett, Marcsó Zsófia, Gábor László, Bognár József és Tóth József. A 6:45-kor startolt 120 kilométeres távon pedig Szalai Noémi indul hazai színekben.