Visszatelepítenék Mezőhegyesre a gidránokat

Mintegy ötmilliárd forintos beruházással „a világ legkorszerűbb telepévé” varázsolják a mintegy 1100 holstein-fríz tehén otthonát Mezőhegyesen – jelentette ki Farkas Sándor újjászervezésért felelős kormánybiztos, aki a Magyar Hírlapnak több fontos részletet is elmondott a ménesbirtok jövőjével kapcsolatban.

 A kormánybiztos a lapnak elmondta, a januári igazgatótanácsi ülésen három fontos döntést is hoztak: közbeszerzési pályázatot írnak ki a szarvasmarhatelep korszerűsítésére, ahol jelenleg „eléggé puritán viszonyok uralkodnak”, a trágya kezelése sem megoldott. Mintegy ötmilliárd forintos beruházással „a világ legkorszerűbb telepévé” varázsolják a holstein-fríz tehenek otthonát.

Az igazgatótanács határozott arról is, hogy közbeszerzési pályázatot írnak ki növénytermesztési tevékenységhez szükséges szárító, tisztító, tároló kapacitás létrehozására, amelyet a 21. század legmodernebb technikájával szerelnek fel. A tervek szerint egy év múlva vehetik birtokba a létesítményeket. Az igazgatótanács arról is döntött, hogy jóval az infláció fölött emeli meg a dolgozók bérét. A munkavállalói létszám 412 fő, és középtávon is ezzel kalkulálnak.

A kormánybiztos a nóniusz törzsménes mellé, amely a háromszázötven lóból álló mezőhegyesi ménes felét adja jelenleg, visszatelepítené ez év második felében Marócpusztáról a gidránokat, ami száz-száztíz ló érkezését jelentheti.

Farkas Sándor szerint a tangazdaságban a gazdálkodás mellett a képzés is rendkívül fontos feladat: meghatározó agrár oktatási centrummá emelnék Mezőhegyest.

A cikkben emlékeztetnek: a város adott otthont tavaly szeptemberben a fiatal fogatlovak világbajnokságának, amit idén is megrendeznek majd.